HÖK
Iskolánkban DIÁKPRESBITÉRIUM néven működik a Hallgatói Önkormányzat, ez az elnevezés intézményünk református hagyományokra épülő jellegéből adódik. Ebből következik az, hogy Diákpresbitériumunknak van egy lelkészi elnöke is, aki jelenleg az intézményünk dékánja. A szervezet tulajdonképpeni vezetője a diákok soraiból választott elnök. Továbbá tagja még az évfolyamokból választott három-három fő. Ez a szervezet hivatott a diákság érdekeit képviselni mind helyi, mind magasabb szinten.
A Diákpresbitérium kisebb szervezeti egységei a Bizottságok, amelyek ellátják a diákságot érintő összes feladatot. Bizottságaink: Kulturális Bizottság, Sport Bizottság, Szociális Bizottság, Internátusi Bizottság. A bizottsági elnökök a Diákpresbitérium tagjai közül kerülnek ki.
A Sport Bizottság a hallgatók számára szervez, rendez sportrendezvényeket. Már több éve hagyományosan megrendezzük a huszonnégy órás kosárlabda-mérkõzést. Ezen kívül még sok egyéb sportrendezvényen is igyekszünk részt venni. Többek között idén már ötödször képviselteti magát a fõiskolánk a Szarvasûzõ futóversenyen, és terveink között szerepel egy-két focikupán való részvétel is. A Diákpresbitérium az ilyen és ehhez hasonló egyszeri sportrendezvények mellett folyamatosan, hétrõl hétre biztosítja a focizni, illetve kosarazni vágyóknak a sportolási lehetõséget, emellett sociális, tanulmányi, tudományos és kulturális feladatokat is ellát.
A fõiskola életét meghatározó rendezvények megszervezése és lebonyolítása mellett a Diákpresbitérium az oktatók és a diákság közötti párbeszéd kialakítását is fontos célnak tartja.




