Intézetvezető:

Név: Dr. Szenczi Árpád, főiskolai tanár

Szoba: 22-es (I. emelet)

E-mail: szenczi@fls.reftkn.hu

Levelezési cím: 2750, Nagykõrös, Hõsök tere 5.

Intézetünk oktatói:

Az intézet története

A Tanítóképző Intézet alapítása a magyar reformkor politikai, gazdasági és kulturális törekvéseinek eredménye. A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése már ekkor szorgalmazta egy Pedagógikum megalapítását.

Az intézet fő célja volt, hogy a leendő tanítók a települési (főleg falvak) közéletiségre jól felkészüljenek, stabil lelkületűek legyenek, hiszen a nevelésben, az iskolákban értelmes rendre, fegyelemre volt igény.

Az 1990-ben újraindított nagykőrösi tanítóképző is az előzőekben idézett gondolatot tűzte zászlajára. Bizakodva abban is, hogy az elmúlt 50 esztendőben megromlott pedagógiai alapviszony helyreállítására méltó utódokat sikerül nevelni.

A Károli Gáspár Református Egyetem alapítása után új szervezeti struktúra jött létre. A kari tagolódás következtében intézetek létesültek, így a klasszikus tanítóképző intézet a kar egy része lett és napjainkra a Pedagógiai Intézet nevet vette fel.

Az intézet feladata

A neveléstudományi és tantárgypedagógiai tárgyak oktatása a tanító, óvodapedagógus, szociális munkás és hittan oktató szakokon, valamint az óvó és tanító szakosok gyakorlati képzése.

Jellemző sajátosságunk, hogy gyermeki lelkületből kiinduló értékközpontú pedagógiát oktatunk.
Valljuk, hogy Karácsony Sándor korában vázolt pedagógiai törvényszerűségek ma is érvényesülnek, azonban vigyázni kell a korszerűségre. A magyar neveléstudományban egyrészt 50 éves szakadék (pl. lelki neveléstan terén) érezhető, ugyanakkor többféle kutatási eredmény (pl. a tudástechnológia, kompetencia elmélet) mára kiteljesedett.

A református oktatásügy létrejötte egy rejtett problémát is felvet, mégpedig a keresztyén neveléstan rehabilitációját. A nevelési alapviszony társadalmi szintű változásának elengedhetetlen feltétele a család intézményének rehabilitációja. A lelki egészség megőrzésének legfontosabb színterét ismét funkcióba kell állítani. Az intézményes nevelés tartalmi változása területén, pedig a reálé működését figyelembe vevő, lelki szükségletekből kiinduló, bibliai értékeken alapuló pedagógia adhat kiutat. Az igazi nevelés az indirekt hatásokon keresztül uralja a pedagógiai folyamatot. Véleményünk szerint a konstruktív életvezetésünkhöz szükséges hatásokat indirekt módon a lélek prizmáján keresztül kapjuk.  A keresztyén iskolában egyértelműen indirekt nevelési elveknek tekinthetjük az általuk megfogalmazott téziseket, kiegészítve a XX. század végének egyik kiemelkedő alapvetésével: “Hogyan biztosítható félelemtől mentes és értelemfejlesztő iskolai művelődési folyamat a gyermekek és az ifjak számára?” Ebben az ártatlannak tűnő kérdésben nagy feszültség lappang, egyrészt erőteljes kritikát tartalmaz az ún. “hagyományos iskolával” szemben. Ugyanis a kérdés arra utal, hogy az eddigi iskolában a félelem jelen volt. Karácsony Sándor a félelem feloldását az énfejlődés alapjának tartotta. Lükő Gábor (Karácsony Sándor tanítványa, követője) nagyszerű nyelvi összehasonlítással világítja meg a fél-félek-félem viszonyulásait. A társnélküli én csak félember, ezért “fél”. Ha megtalálja a legfontosabb társát, akkor “féli Őt!”, tehát nem fél. A Karácsony Sándor által elképzelt pedagógia “új iskola” létrejöttéhez kíván hozzájárulni. Általános, programszerű ismérvei a mai európai reformpedagógia törekvéseivel is harmonizálnak:
•    figyelem a gyermeki szükségletekre és érdeklődésre;
•    a tanulás meghaladja az egyoldalú intellektualizmust, oly módon, hogy egyúttal az aktivitás a kreativitás és az életközeliség lehetőségét is megteremti;
•    az iskola a közösségi élet színtere, ahol lehetőség van a felelősségvállalásra alapozott egyéni és kooperatív tanulásra és együttműködésre is;
•    az “egész személyiség” nevelése valósul meg.”

Ennek szellemében a tanítói, hitoktatói, óvodapedagógus szakokon olyan pedagógusokat képzünk, akik elméletileg és gyakorlatilag megalapozott kompetencia birtokában alkalmasak a 3-12 éves korosztály elemi szintű oktatására-nevelésére.

Az egyházi szakok a tanítói képességek további erősítését is segítik: mély érzékenység jellemzi hozzáállásukat az egyetemes emberi és nemzeti értékek irányában, az erkölcsi normák betartásában, az egyéni és társas felelősségtudat vállalásában.